Tag Archives: hagyomány

Somogyvámosi lányt vertek meg idén Tél Tábornok miatt

teltabornokfeat

A már félig elfeledett, legendákkal teli, misztikus múltba, egészen a kilencvenes évek közepéig kell visszautaznunk, hogy megismerhessük ennek a szép magyar népszokásnak, az úgynevezett téltábornokozásnak az eredetét. (Egyes vidékeken más néven ismerik a szokást, mondanak telezést, téliverésezést, de olyan is van, ahol tábornokpofozásnak, vagy éppen kokihadnagyozásnak hívják a helyiek a játékot.) Beszámolók (Wikileaks 2011./673/100023. B/c64) szerint, ahogy elhagyjuk az olajügyeket, és már látjuk a privatizált állami vállalatokat, túl a Tocsik-ügyön, de még az üvegzseb programon innen, kezdték el azt játszani a gimnazisták Kaposvár környékén, hogy jól megverik azt, aki először kimondja, hogy Tél Tábornok.

A játék során a résztvevőknek nem kell csinálniuk semmit évekig, csak arra kell figyelniük, hogy nehogy véletlenül kimondják a tiltott szót. Direkt ilyet ugye nyilván nem teszünk. Viszont amikor meghallják, hogy valaki az egyik évben elsőként mondja ki a Tél Tábornok kifejezést, akkor őt el kell kapniuk és meg kell verniük. A hagyomány szerint, ha esetleg elmenekülne, és nem tudná senki megverni, akkor következő évben ezer ördög és pokol zúdul ránk: gyéren terem a rozs, balra húz az egér, megint nem szűnik meg a upc, és újra divatba jöhet a planking is.

A téltábornokozás kedves, könnyen megszerethető szokása mára az ország egész területén elterjedt. A téltábornokozás és a hozzákapcsolódó ünnepkor általában sajnos december második felére esett, és az elmúlt években egyre inkább kezdte elhomályosítani a Karácsony tündöklését. A nyugati megyékben különösen veszélyezteti a Karácsony megtartását, errefelé az emberek többsége már inkább Téltábornokkor lepi meg apró ajándékokkal szeretteit, és nem Szenteste.

teltabornokstat

Persze megint a gazdagok járnak jól, ők már akár fizetős luxus-téltábornokozásra is elmehetnek, az erre a célra speciálisan kialakított Wellness hotelekben. És mi árulhatna el többet a dolog kiemelt fontosságáról, mennyei jelentőségéről, mint hogy a Fidesz már jelezte, gondolkodnak rajta, hogy ezt is kötelezővé kéne tenni.

Idén úgy hozta a sors, hogy Sára, egy somogyvámosi lány mondta ki először a szavakat, január 24-én 11 óra 47 perc 23. Gratulálunk neked, Sára!

Az internetnek hála ennél pontosabb adatok is rendelkezésünkre állnak. Sára 11 óra 47 perc 21 másodperckor kezdte meg a szó kimondásához szükséges levegővételt, 23-kor csendült fel az első “t”, 24-kor elment a UPC-s net, de 41-kor visszajött, és 45-kor elhagyta az ajkait az utolsó k betű is. A légnyomás eközben 947 hektoPascal körül mozgott, 15 kilométer/órás délnyugati szél fújt, az összes medve a barlangjában tartózkodott.

Tél Tábornok tehát végre megérkezett, és most már nyugodtan köszönthetjük mi is, mert csak azt kellett megverni, aki legelőször mondta. De azért csak óvatosan, az ég szerelmére, ki ne menjenek ebben a hidegben!