Fekete lyukká fejlesztik a Gödört

godor1

 

Alaposan megváltozik a budapesti fiatalok kedvelt szórakozóhelye, az Erzsébet téri Gödör. Az átalakítások várhatóan súlyosan érintik majd a környéken lakók életét is.

A már eddig is hányattatott sorsú helyet

az ide tervezett Nemzeti Színház soha sem épült meg, viszont nyílt egy csomó gyrosos, amelyek egyre ijesztőbben olcsóak

2004 nyarán két hónapig mindenki azt hitte, hogy eltűnt a hely, mert teljesen eltakarták a gimisek

2005-ben 470 vietnami menekültet találtak a tó alatti titkos alagútban, akik a hatóságok lassúsága és a bonyolult eljárásrend miatt 2007-ig kénytelenek voltak ott élni

ez idő tájt a tér nyugati részén kihaltak a madarak a Michael Jackson-emlékhely miatt

és 2008 óta belga pénzen kitartott savat köpő majmok fizetőkapukat állítottak fel a tér Andrássy út felőli oldalán, és pénzt szednek.

ugyanis fekete lyukká bővítik!

godor1

Ehhez persze fel kell áldozni a környéket, hiszen a lyuk lassan azt is magába szippantja majd, de a folyamat lassú lesz, csak évi 15 centi fog eltűnni a városból minden irányban. Ennél sokkal több veszik el úgyis minden évben a hanyagságunk miatt. Ilyen lesz például 2800-ban:

godor2

Félnek viszont a szlovákok a Budapestre tervezett új fekete lyuktól. A szlovák külügyminisztérium élesen bírálta a projektet, és felajánlották Magyarországnak Szlovákia északi 20 kilométeres sávját, ha lemondunk a beruházásról.