Szeptembertől egy tankönyvből tanítják az összes tantárgyat

tankonyvfeat

Tovább egyszerűsödik a tankönyvbeszerzés, és tisztul a piac. Ezentúl egyetlenegy tankönyvben lesz az összes tantárgy az összes évfolyam számára. A 473 ezer oldalas biológia-fizika-kémia-irodalom-matematika-történelem-erkölcs-földrajz-rajz 1.-2.-3.-4. jelentősen megkönnyíti majd a diákok dolgát, hiszen elég lesz egy könyvet megvásárolniuk a négy év alatt. És a tanárok is jól járnak, hiszen végre nem kell válogatniuk a tankönyvek közül. A kiadás szintén nagy előnye, hogy így minden pedagógusnak meglesz az összes tananyag, így mostantól sokkal könnyebben taníthatnak az énektanárok például fizikát.

tankonyvn
Ebből a könyvből akár biológia tanárok is taníthatnak irodalmat.

Az új megatankönyv áráról egyelőre nincsenek információk, de bizonyára jóval olcsóbb lesz így. Kisebb gondokat okozhat, hogy 27 kiló a könyv, de pont azért lesz mostantól heti 15 testnevelésóra, hogy az élet során adódó fizikai kihívásokra fel tudjanak készülni a gyerekek.

TANKONYV
Könnyebb lesz a tanítás, Ady után azonnal jön a soros kapcsolás

A tankönyvellátó már jelezte, hogy speciális bővített szállítóterű kamionokat szerez be, mert a jelenlegi teherautóiba nem fér be az új könyv.

A minisztérium gondolt rá, hogy mindenki elégedett legyen: a liberálisoknak tett engedményként értékelhető, hogy két különböző borító közül is választhatnak majd a diákok szülei.