Kihaltak a csótányok

Cockroach

A Melbourne-i Állatkertben mára virradóra elpusztult a közönséges csótány (Blatta orientalis) utolsó ismert példánya. A feldarabolt állatra reggel talált rá az állatkert egyik gondozója, aki azonnal értesítette a hatóságokat. A vizsgálat megállapította, hogy a csótányt különös kegyetlenséggel meggyilkolták. A gyilkos éles késsel vagdosta apró darabokra az állatot. Szintén gyilkosságra utal egy, a tetem mellett otthagyott papírfecni, amin a “Mi győztünk.” felirat olvasható, alatta pedig aláíróként “Az emberiség.” szerepel. A tettes egyelőre nem került elő, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, de egyelőre az emberiség nagyon kis részét sikerült csak kihallgatni. Az eset napvilágra kerülését követően több tízezer Greenpeace aktivista tüntetett az állatkertnél, és követelték a felelősök hibáztatását, a csótány feltámasztását, és hogy különben is. A helyzet akkor vált veszélyessé, mikor radikálisabb tüntetők felgyújtották magukat, mire a rendőrség közbeavatkozott és feloszlatta a zavargókat. Két aktivista könnyebben megsérült, három elefánt meghalt, egy rendőr disszidált.

cockroach-costume-36571

Az események hatására fel kellett függeszteni az ausztrál tőzsdén a kereskedést, mert az index, több mint 400 pontot esett fél óra alatt, de az eset még az európai pénzpiacokon is éreztette hatását, és a brazil ingatlanpiac összeomlott.
Stephen Big, ausztrál környezetvédelmi miniszter a parlament elmaradó rendkívüli ülése előtt fél órával lerágta a saját bal lábát, ugyanakkor jelezte, hogy egyelőre nem mond le.

cockroach-costume

Délután a kérdés megvitatására összeült az ENSZ Központi Bizottsága, és zárt ülésen elfogadott közleményében kijelentette: “Győztünk.” Mióta kihaltak a macskák az ENSZ különösen komolyan veszi az ilyen eseteket, a csótányválság feloldására a világ gazdagabb nagyvárosaiban összesen 100 élő csótányt ábrázoló köztéri szobor felállítását tervezik, mintegy 4 milliárd dollár értékben. A hír hatására a tőzsdei árak meredek emelkedésnek indultak.

A korábban kiirthatatlannak hitt csótányok akkor kezdtek fogyatkozni, mikor divatba jöttek a páncéljukból készített kabátok. A kis állatkák hirtelen úgy felértékelődtek, hogy ma már szinte hihetetlennek tűnik, hogy egykoron tapostunk rajtuk. A teljes kipusztuláshoz ugyanakkor nagyban hozzájárultak Nagy István környezetvédelem-ellenes tanai és az élelmiszergyárak azon felismerése, miszerint a darált, szárított csótány őrlemény a levesporok akár 60%-át is kitöltheti.

image_409978