Beperli az MTI-t a Kétfarkú Kutya Párt

viktor

Épp ideje volt.

A jelek szerint még tovább komolyodik az eddig viccpártnak hitt poltikai alakulat. Ezúttal a Magyar Távirati Irodával kerültek konfliktusba: a párt állítása szerint a hír- és sajtófotó-szolgáltató többször is jogosulatlanul, az érintett beleegyezése nélkül használta fel budaörsi képviselőjelöltjük, a Láthatatlan Ember képmását.

ruha

A Láthatatlan Ember jól láthatóan beszédet mondott, miközben felsegített egy ruhadarabot a hölgyre, hogy elrejtse bájait az MSZMP Központi Bizottságának tekintete elől.

hisszu

A népszerű politikus épp Hosszú Katinka mögött úszott, hogy segítsen, ha baj van. Ezen fénykép közzétételéhez sem járult hozzá.

oscar

Nem kérték az engedélyét ehhez az 1982-es fotóhoz sem, amelyen a Mephisto Oscar-díját ünnepelve nagyon szellemesen átkarolta az óriás Oscar-szobor vállát.

sziget

Valahol ott van.

Véletlenül épp arra járt. Senki sem kérdezte meg tőle, hogy akar-e nagy nyilvánosság elé kerülő közös képet.

A budaörsi Kétfarkú-jelöltet korábban a kormánypárti média illette teljesen alaptalan vádakkal, a pohár viszont  az MTI méltánytalan eljárásával telt be. “Megtettük a szükséges jogi lépéseket” – közölte lapunkkal a Kétfarkú Kutya Párt Képmásvisszaélésügyi és Kisállattartásszokásjogi Főosztályvezetőségének szaktitkársági helyettese.

A képviselőjelölt kitűnő programjáért a fenti képre való kattintásra bátorítjuk Önt!